Az érthetetlenről

Ismerjük meg David Healy-t, mert érdemes. Az eddigi EB-selejtezők legjobb játékosáról van szó. Ha megkérdeznénk egy igazi magyar szakértőt, ki is volt eddig a, már hallanánk is: Gerrard, Podolski, Cristiano Ronaldo és a többi. De nem, mert. Van egy olyan ország a Brit-szigeteken, ahonnan az ember maximum egy focistát tud mondani, George Bestet. Észak-Írország rajta kívül nem sokat tudott hozzátenni a focihoz, nagyjából macedóniányi esélyekkel indultak a selejtezőkön, ahol rendre hozták is a papírformát. Most hat meccsen vannak túl, ahol öt vereséget és egy liechtensteini döntetlent mutatnának fel, ha nem lenne Healy. Healy viszont annyira van, hogy Vaduzban rúgott három gólt, Belfastban pedig hatot, de nem nekem vagy San Marinónak, hanem Lettországnak, Svédországnak és Spanyolországnak. Sorrendben: egyet, kettőt, hármat. Az ellenfelek pedig nullát, egyet és kettőt. Ez a csatár tehát négy meccset hozott le hazájának (tíz gólból kilencet ő szerzett), ráadásul ebből kettőt ugye a svédek és a spanyolok ellen, és nem szégyenletes Inzaghi-gólokkal, hanem olyanokkal, hogy. Mindezt tudva senki sem néz már hülyének, ha azt mondom, új fantasztikus focistája van Európának, akinek köszönhetően ez a szerencsétlen kis fociország újra reménykedhet valamiben. És nem, nem arra akarom kihozni ezt, hogy nekünk miért nincs egy Healy-nk, csupán arra, hogy a kontinens jelenlegi legjobb támadója a harmadosztályú Leeds Unitedben játszik.

McClarenről és Beckhamről

Igaz, Anglia következő, mondhatni, létfontosságú selejtezője csak június hatodikán lesz Észtországban, de van valami, ami miatt most is érdekes ez a téma. Arról van szó, hogy Steve McClaren holnap jelöli ki a keretet, amelyikkel kiáll az elsejei Brazília elleni barátságos meccsre és a fent említettre. A vébé után kinevezett kapitány első dolga volt, hogy mondjon valami nagyot, ez pedig az volt, hogy ő aztán nagyon elkötelezi magát a fiatalítás és a frissítés mellett, ami egy olyan országban, mint a miénk, remekül hangzik, mert kétségtelen, hogy valamit mondani kell, de Angliában ez elég furcsán hangzik. Így hát a jó Steve első felindulásában megmondta a vébén a legjobb angol teljesítményt nyújtó Beckhamnek, hogy bocsi, de ennyi volt. Ez júliusban volt, azaz már tíz hónapja mindenki azt várja, vajon mikor jön rá végre, hogy Beckhamre nagyobb szüksége van az angol tizenegynek, mint bárki másra. Lehet mondani rá bármi rosszat, ami talán igaz is, a rengeteg közszereplés, partikon mosolygás, sznob életmód, mindig hibátlanul belőtt frizura, de. Ezek mind olyan dolgok, amik a pályán egy kicsit sem számítanak. Amikor a fociról van szó, fut, csúszik, küzd, mindent belead, ami az ő esetében ráadásul nem is kevés. Nagyon keveseknek jut eszébe Beckhamről, hogy amikor pályán van, ő futja a legtöbbet, ő passzol a legpontosabban, sok labdát szerez, nem is nagyon adja el, a legfontosabb pedig, hogy amióta profi, ő harcol a legjobban a csapatért. Manchesteriként vetekedett vele Roy Keane, de a technikai adottságaikat már nehezebb lenne összevetni. Amióta a Realnál van, vitathatatlanul ő teszi a legtöbbet a Madridért, erre még Capellónak is rá kellett jönnie télen, amikor beismerte hibáját és újra elkezdte játszatni. Ezt meg kell tennie most McClarennek is, mert hiába hal meg minden angol focista a pályán a válogatott mezért, Beckham jelenléténél többet semmi sem jelent a csapattársaknak.

A BL-döntőről

Két érdekes csapat játssza ma a nagy meccset. A Milan végigdöglődte a szezon kétharmadát, a Liverpoolnak pedig idén sem volt köze a bajnoki címhez. Az olaszok azonban felébredtek, az angolok pedig sehol sem tudnak annyira összeszedetten és jól játszani, mint a BL-ben. Mindenki arról beszél, hogy ez a 2005-ös döntő visszavágója, pedig nagyon nem az. Az a meccs nem a Milan és a Liverpool játékát mutatta be, egészében nézve legalábbis biztosan nem. Azt is mondják, hogy a Poolnak esélye sem lehet, mivel a Milan 3-0-ra mosta le az MU-t az elődöntőben, pedig a United 21 ponttal előzte meg a Premiershipben a bronzérmest. Ez is óriási tájékozatlanságra vall, egy nemzetközi kupa döntőjében nem ez számít. A liverpooliak játéka teljesen más, mint a Manchesteré, hasonlóan szilárd alapokra építkeznek, mint az olaszok. Nem mellesleg van egy Benítezük, aki sokkal inkább képes olyan taktikát kidolgozni, ami eredményes például az olaszok ellen, mint az angolok ellen. Ha a játékosokat nézzük, a Milan jóval erősebbnek tűnhet, és ha ezt érvényre juttatja, nyerhet ma. A Liverpool viszont nagyon tud csapatként játszani; ennek két kulcsa van, Carragher és Gerrard. Ha Carragher jó, az egész védelem jó, ha Gerrard jó, az egész csapat jó. A két saját nevelésű focistára duplán jellemző az, ami összességében az angolokra, ugyanis nem csak hajtanak, ameddig tudnak, de még a Poolért is teszik ezt. Gerrardot óhatatlanul össze lehet vetni Gattusóval ebből a szempontból, csakhogy más szempontokból összevethetjük őt Seedorffal, Kakával és Pirlóval is, azaz a szinte komplett olasz középpályával. Ő a mindene a csapatnak, nélküle a házunkat feltenném a Milan győzelmére. Amely így is esélyesebb, pont az említett játékosai miatt. Ne felejtsük el Nestát sem, akinek ismét nehéz dolga lesz, az alacsony, erőszakos, gyors, technikás Rooney után most a magas és kiszámíthatatlan Crouch-csal kellene kezdenie valamit, ami az ő szintjén megoldhatónak tűnik, de egyedül, lehet, kevés lesz hozzá. Mindenképpen jó kis meccset látunk ma este, csak azért az egyért imádkozzunk, hogy ne a Milan lője az első gólt, mert akkor valószínűleg végigunatkozhatjuk a hátralévő időt. Mint ahogyan az elődöntők után már említettem, ma hatalmas Liverpool-fan leszek, és a magam részéről már meg is tettem mindent a győzelmükért: fogadtam a Milanra. Milan-Liverpool 1-2.

Az FA-döntőről

A legfontosabb meccs jön, a legrégebbi sorozat döntője, ráadásul a végre elkészült Wembley-ben, ráadásul a két legjobb angol csapattal. Érdekes, de a legtöbb szó arról esik, hány tonna és hány méter a stadion mindenféléje; ez rohadtul nem foglalkoztat senkit. A megnyitás óta volt már egy U21-es meccs (Anglia-Olaszország 3-3), az igazi nyitány azonban ez lesz. Chelsea-Manchester. Kilencedikén már volt egy, de ott egy világválogatott ült a VIP-ben, szóval nem volt nagy szám. Itt mindenki játszani fog, aki, meg aki tud. A fontosabbak közül hiányzik majd Gary Neville, Ballack, Sevcsenko, Ashley Cole és Carvalho, a többiek viszont ott megmutatják majd, miért várjuk annyira ezt a meccset. (Annyira, hogy előrébb hozattam a délutáni focinkat is.) Esélylatolgatni felesleges, nincs az a zombori, aki meg tudná jósolni, mi lesz a vége. Előre félek attól, hogy a díjátadásnál megint meg kell hallgatnom, hány lépcső vezet fel a királyi páholyig, ahol a csapatkapitány a nagy hajtás után még ennyit lépcsőzve veheti át a szigetország legpatinásabb trófeáját. Egészen addig nagyon jól fogom érezni magam. Ez biztos.

Az relegációról

Bár alkotói válságban szenvedek, az utolsó Premiership-fordulóról illik írnom. Mindegyik csapat csak három pontot szerezhet már, mégis ma dől el, ki lesz a harmadik, ki viszi el az Everton mögötti két UEFA-kupás helyet, illetve ki esik ki a Watforddal és a Charltonnal együtt. A harmadik helyet valamiért nem tartják annyira fontosnak, mégis, a Liverpool meg fog szakadni az utolsó hazai meccsén a Charlton ellen, hiszen az Anfielden augusztusig nem látja játszani őket a leghangosabb szurkolótábor, és ez jó lehetőség egy kis gyakorlásra is a BL-döntő előtt. Ha a Pool nyer, az Arsenal negyedik lesz, ráadásul a kivételesen jó szezont produkáló Portsmouth-hoz megy a legkevésbé angol angol együttes. A Fratton Parkban pedig egyáltalán nem lesz könnyű, mivel a Pompey még hajt az UEFA-kupás helyek egyikére, így jó eséllyel nyernek is ma. Simán lehet, hogy ez sem lesz elég, ahhoz ugyanis, hogy kijussanak Európába, meg kell előzniük a Readinget és a Boltont. Ez akkor valósulhat meg, ha az újoncok nem nyernek Blackburnben, és a Wanderers sem otthon a Villa ellen. Utóbbi tűnik elég esélytelennek, az Aston Villa nagyon nincs formában, a Bolton meg de. A Tottenhamnek vannak jó esélyei, a szezon legnagyobb csalódását szállító Manchester City-vel szemben kell legalább egy döntetlent elérnie a White Hart Lane-en. Ez meg is lesz, az erős játékosokkal rendelkező Spurs (Robinson, Keane, Jenas, Berbatov) újra ott lesz a második számú kupában. Ami talán ezeknél is fontosabb Angliában, az a kiesés elleni harc. Hárman esélyesek még a Championshipre, a Wigan, a Sheffield és a West Ham. A sorsolás úgy hozta, hogy az előző kettőnek egymás ellen kell játszania, míg a fantasztikus formában lévő londoniaknak a bajnokavatáson van jelenésük. Ezek alapján a West Hamnek lehetne adni a legkevesebb esélyt, mégis úgy tűnik, bent fognak maradni. A szezon közepén szerződtetett Curbishley tavaszra erős csapatot csinált a Chelsea legnagyobb ellenségéből, így a tuti kiesés helyett jó eséllyel bentmaradnak ott, ahol a játékosállományuk alapján a helyük van. Ehhez pontot kell szerezniük az Old Traffordon, ami elsőre igen nehéznek tűnik, de az utóbbi hat meccsükön elért tizenkét pontot nézve már nem. A feladat nagy része a zseniális Tévezre vár, aki ugyan egyáltalán nem való Angliába, a nyáron valószínűleg el is megy, de ő az, aki képes megzavarni az MU védelmét. Ezt a meccset jól meg is nézzük. Ha a WHU kikap ma, akkor sem biztos, hogy kiesik, ehhez ugyanis még az is kellene, hogy a Wigan nyerjen Sheffieldben. Az Athletic formáját nézve ez komoly meglepetés lenne, mégis, sok helyről hallani, hogy Neil Warnock csapata lefekszik a wiganieknek, hogy a West Ham essen ki. Ez nagyon szép és jó, csak óriási hülyeség. Akik ezt terjesztik, elkerülte a figyelmüket, hogy ha a Wigan nyer, de közben a WHU legalább döntetlent játszik Manchesterben, a sheffieldiek esnek ki. Éppen ezért nem tud ma nyerni Paul Jewell csapata, így - sajnos - a legnagyobb esélyük nekik van arra, hogy kövessék a Watfordot és a Charltont a Championshipbe. Sajnos, mert az íztelen és szagtalan Sheffield Unitednek kellene ezt megtennie.

A BL-elődöntőkről

Nehéz mit írnom, ugyanis az a két csapat esett ki, amelyeket a döntőbe vártam volna. Hajlok rá, hogy igazat adjak a közhelynek, miszerint a bajnokságban végig magas szinten teljesítő klubok elfáradnak az idény végére, így például a BL-ben sem tudnak már kimagaslót nyújtani. Mind a Chelsea, mind az MU tompán játszott, egyikük sem tudott gólt szerezni, míg a Liverpool és a szezon háromnegyedét ellazsáló Milan de. A londoniak talán egyetlen helyzetet tudtak kidolgozni a fantasztikusan játszó Carragher vezette védelem ellen, ami nem túl sok, a Manchester pedig ennél pont eggyel kevesebbet a meccs kétharmadában antifocit bemutató olaszokkal szemben. A Pool szimpatikus csapat, egyetlen világsztárral, miattuk nem fáj annyira az ember szíve, egy ilyen hajtós, ennyire akaró együttes megérdemli, hogy újra döntőt játsszon. Na de a Milan. Tele klasszisokkal, hetvenötezer légyszemüveges előtt beáll védekezni az aznap láthatóan semmire sem képes United ellen; meglehetősen idegesítő. Néhány éve még szeretni is lehetett a játékukat, azonban amióta ez a krumplifejű az edző, igen eltökélt milanistának kell lenni ehhez. Ami a legszörnyűbb a döntőbe jutásukban, az a lehetőség, hogy megerősítik a posztján, és továbbra is kéjes élvezettel kényszerítheti saját térfelükre a Serie A legjobb támadó középpályásait. Május 23-án megveszekedett Liverpool-drukker leszek.

Az elfogultságról

"Kaká és Zidane játéka között csak a gólérzékenység a különbség. Természetesen Kaká javára." - Carlo Ancelotti.

Csak röviden foglalkoznék ezzel a bődülettel. Zinédine Zidane soha nem tartozott a kedvenc focistáim közé, mégis, ha megkérdeznék, ki a legjobb játékos, akit láthattam focizni, őt mondanám. Jobbal-ballal ugyanolyan pontosan passzolni és lőni sokan tudnak, tudtak, de annyira dominálni egy-egy meccset, mint Zidane tette, senki. Alig akadt rossz passza, a többi meg elképesztő volt. Nehéz volt elhinni, hogy valaki meglátja azt, amit ő meglátott, oda tudta adni a labdát, abban a szűk sávban, ahova a védő már nem érhetett oda, és az csapattársának éppen lábra - ráadásul a jobbik lábára - érkezett. Az sem volt emberi, ahogyan kezelte a labdát, mindent le vagy át tudott venni, a cselei kiismerhetetlenek voltak és önző sem volt. Ezek jó része nemhogy Kakáról, de senki másról sem mondható el. Kaká nagy focista, de nem lehet összehasonlítani Zidane-nal. Akkor kezdhetünk el ilyesmiről beszélni, amikor rúg egy olyan gólt, mint a francia a 2002-es BL-döntőben.

A Milan-MU-ról

Féltem a Manchestert. Biztos voltam a Chelsea továbbjutásában, és biztos vagyok a Unitedében is. Hiába van a Milannak egy világklasszis védője (Nesta), egy elborult essienje (Gattuso), két zseniális középpályása (Pirlo, Kaká) meg egy gerdmüllere (Inzaghi), nem világos, miért mehetnének tovább. Az MU az első meccsen megmutatta, miért Európa egyik, ha nem aja, szinte lehetetlen legyőzni. Párhuzam a Chelsea-vel: nehéz elhinni, hogy nem rúgnak gólt, és kettőt is ritkán kapnak fontos meccsen. Kaká tényleg nagyon jó, de lehetetlen, hogy egy játékos kiejtheti Anglia legjobbját. Ő az, aki az olaszoknál képes eldönteni egy párharcot, Cristiano Ronaldo, Scholes, Giggs és Rooney pedig azok, akik ezt a másik oldalon meg tudják tenni. Van még két dolog, amit nem szabad elfelejteni. Erősen úgy tűnik, Rio Ferdinand és Vidics játszhat ma, így a múlthetihez hasonló hibákról nem is álmodhatnak a hazaiak, a másik Scholes sárgája, ami kellemetlen emlékeket idézhet fel neki. 1999-ben a lapjai miatt nem játszhatott a Bayern elleni döntőben, és ne akarjuk, hogy egy ilyen focista újra a lelátóról nézze végig csapata BL-döntőjét. Milan-MU 1-2, Scholes-sárga nélkül.

A Pool-Chelsea-ről

Nagyon para a ma esti meccs. A várható kezdőcsapatok napról napra változnak, főleg a Chelsea-nél, ahol tegnap lesérült Sevcsenko, de felépült Robben. Drogba helye biztos elöl, de hogy a szélekről ki támogatja, azt még csak Mourinho tudja. Két, komolyan vehető variáció létezik: ha Robben kezdeni is tud, ő a balszélső, Joe Cole van a jobb oldalon, ha nem, Cole megy a bal oldalra, Mikel a jobbra. Az elefántcsontpartit így sem, úgy sem kell félteni, a középpálya és a védelem Carvalho sérülésével azonban kevernie kell a menedzsernek. Boulahrouz és Essien tudja helyettesíteni a portugált, aki az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta ebben az idényben, a biztosabb megoldásnak Essien tűnik, még akkor is, ha ez nem igazán az ő posztja. Így viszont nem erősítheti a középpályát, s ez jelenthet még problémát, mivel Makelelével együtt nagyon ritkán átjátszható párost alkotnak. Középen a kulcs Lampard játéka lehet, ha úgy játszik, ahogyan tud, a londoniak biztosan rúgnak gólt. Nekik ugyanis legalább olyan fontos, hogy szerezzenek legalább egyet, mint a hazaiaknak, mert ha megteszik, szinte tuti a továbbjutás. A Liverpool nagyon jó csapat, az Anfield Road atmoszférája félelmetes, de idén egyetlen meccsen kapott a Chelsea három gólt (Tottenham, FA-Kupa), és az is meglepett mindenkit. Egyáltalán nem divat ugyanis több gólt rúgni fontos meccsen a roppant összeszedett hátsó alakzatnak, Gerrardék most mégis erre vannak kárhoztatva. A hazaiak nagyon erős összeállításban játszhatnak ma, a szerkezet szempontjából fontos balhátvéd, Finnan is felépült, így az ágyúlábú Riise felmehet a középpályára, Zenden meg visszaülhet a jól megérdemelt helyére a kispadon. A belső kettős - Gerrard, Xabi Alonso - szervezheti a védekezést és a támadást is, hátul főleg Agger miatt kell aggódniuk, aki hat nap alatt nem fejlődhetett annyit, hogy ma jól eltüntesse Drogbát, elöl pedig Crouch vár egy pontos beadásra. Rajta kívül nagy gólveszélyt jelent Kuyt, Gerrard és a már említett Riise, aki harmincon belülről bárhonnan, még Cechnek is. A legfontosabb az első gól, ha ezt a Chelsea szerzi, borzalmasan egysíkú folytatást láthatunk majd, ha a Pool, még izgalmas is lehet. De igazából tökmindegy, ki lövi az első gólt, a Chelsea megy a döntőbe. Liverpool-Chelsea 1-1.