Az MU-Milanról II.

Nem bírtam felkelni a meccs után. Azóta sem jutott eszembe ennél jobb, legalábbis a 4-2-es Chelsea-Barcától nézve. Adva volt két, Európa minőségi fociját képviselő csapat: a Manchester talán a legjobb, a Milan pedig hatalmas rutinnal rendelkezik, így még az Old Traffordon sem volt esélytelen. Pláne, hogy a remek hazai védelem (bár Evra mégis játszott, sokat nem segített) igazolta a várakozásokat. Igaz, az első Kaká-gólhoz kellett egy szép Seedorf-passz, a másodikhoz meg egy elképesztő hiba a már említett balhátvédtől és Heinzétől; utóbbin valószínűleg jót röhögtem volna, ha nem lettem volna teljesen magam alatt. A két brazil gól elé befért még egy, ugyanis hiába adja az UEFA Cristiano Ronaldónak a gólt, Dida nélkül ez nem születhetett volna meg. 1-2 után, ahogyan várható volt, Ferguson leüvöltötte játékosai fejét, akik a második félidőben szétfutották a Milant. Az elején még volt két lehetősége Kakának, de utána már csak a védekezésre futotta. Többször szerencséjük is volt, az meg talán több is ennél, hogy Ronaldo az idény egyik legrosszabb játékát produkálta ezen a meccsen, így nem igazán kellett vele foglalkozni. Ami a többieket illeti, Fletcher összeszedte magát, hogy bizonyítsa nekem, nem is olyan rossz focista, Carrick lassan törleszti az első milliót a tizenhatból, Giggs, Rooney és Scholes pedig külön érdemel említést. Scholes egyértelműen a mezőny legjobbja volt, makelelényi labdát szedett össze, riquelmei pontossággal passzolt, a Rooney-nak adott gólpasszáról pedig nehéz mit mondani; minimum zseniális volt mind a gondolat, mind a mozdulat, ahogyan a külsővel a védők mögé pörgette a labdát. Már leírni is bizsergető. Giggs is remekül focizott az egész meccsen, a 91. percben az ő labdaszerzéséből és passzából szerezte meg a győzelmet az MU. Rooney-ról akár annyi is elég lenne, hogy az ő két góljával fordították meg a meccset az angolok, de hogy ezek milyen gólok voltak, az már nem ilyen egyszerű. Az elsőnél Scholes hihetetlen pörgetését tette el Dida mellett, a másodiknál kisodródott, fel sem nézett, az addig a Milan megmentőjeként játszó Nesta még csak filózott azon, hogy majd odalép, de a bikanyakú kapásból kilőtte a rövid alsót. A meccs után érdemes elgondolkozni, hogy az angol foci nemhogy a legjobbá lépett elő, hanem elkezdte egyesíteni a különböző nemzetek futballjával azonosított erősségeket: látványosan játszanak, mint a spanyolok, keményen védekeznek, mint az olaszok (ez tegnap a védőhiány miatt nem volt teljesen igaz), megszállottak, mint a dél-amerikaiak, és soha nem adják fel, mint a németek. Ezen a meccsen a meg nem alkuvás döntötte el, hogy a United előnnyel utazik a San Siróba, ahol Ancelottinak meg kell mutatnia, képes akár két csatárral is játszatnia együttesét, ahhoz ugyanis, hogy legyőzzék ezt a csapatot, nem lesz elég Kaká.