Az lett. Nagy meccs, iszonyatos irammal. Igaz, egy magyarnak bármi lehet iszonyatos iram, de aki nézi a Premiershipet vagy a többi, komolyan vehető bajnokságot, tudja, hogy ez tényleg. Az elmúlt két kiírásban is lejátszottak egymással két-két meccset, ezek alapján meglepő volt, hogy a londoniak tudtak valamit kezdeni a Liverpool védelmével. Az eddigi négy meccsen egyszer sem voltak képesek gólt rúgni nekik, dominálni meg még annyira sem. Ez a kilencven perc azonban egyértelműen a Chelsea-é volt, azzal együtt is, hogy különösen sok lehetőségük nem akadt, köszönhetően az ismét roppantul fegyelmezetten működő védekezésnek, amit a vendégek mutattak be, Carragherrel, Gerrarddal és Alonsóval az élen. Ne felejtsük el, hogy a Chelsea még jobb volt, Kuytöt vagy Bellamy-t nem nagyon lehetett megcsodálni, sőt még az egyik legeredményesebb angol csatárt, Crouchot sem. Az egyetlen pillanat, amikor úgy tűnt, rúgnak egyet idegenben, Gerrard kapáslövése volt, amit Cech amúgy a maga módján, semmihez sem hasonlíthatóan szedte ki a sarokból. Akit ki kell emelni, az Drogba. Sokan nem szeretik, ami indokolható, de szerda este ellenállhatatlan volt, félig-meddig a dán Aggernek köszönhetően, aki nem tudta tartani. Az egyetlen gólban is nagy szerepet vállalt: a támadás a két évvel ezelőtti Chelsea-t idézte, Carvalho szerelt, indította Drogbát, aki a tizenhatoson belül elővette három évvel ezelőtti, a Marseille-ben bemutatott cselét, Agger elszállt, az érkező Joe Cole pedig végre belőtte azt a gólt, amit annyira vártak már tőle. A hazai siker teljesen megérdemelt volt, ezt a liverpooliak sem vitatják, az Anfield hangulatában viszont nagyon bíznak. Ami azt illeti, másban nem is nagyon lehetne, legalábbis az alapján, amit a Stamford Bridge-en láttunk. Jövőhéten minden a Milanon és a Poolon múlik, mindenki arra kíváncsi, valamelyikük meg tudja-e akadályozni, hogy háromfrontos Chelsea-MU legyen Európa három legfontosabb kiírásában. Amúgy nem.
No comments:
Post a Comment